A psy fázis fejlődése – alakulása a 40K-ban 2. rész

4. KIADÁS (2004-2008)- Több képesség, nagyobb veszély

A soron következő kiadás nem hozott sok újdonságot a psykereknek. A legfőbb változásokat a kódexek hozták ki a részükre, amiben többnyire bővítették erejüket. A pszi teszt nem változott, továbbra is sikeres ld teszthez volt kötve. A peril pedig szintén a 2-es és 12-es dobások esetén lépett életbe, ugyan akkor már S6 találatot kapott tőle a psyker, mentődobás lehetősége nélkül. A 2-es dobás továbbra is azt jelentette, hogy sikerült létrehozni a pszit, még akkor is, ha utána belehalt a peril okozta sebzésbe.

Buff

Több psyker is azzal szembesült, hogy a kódexeikben sokkal több erőre és képességre tettek szert. Például a space marine könyvtárosok a 4. kiadásban két különböző szintet is megkülönböztettek a renden belül: az Epistolar és Codicier. Míg az utóbbi csak egy pszichikus erővel rendelkezett, addig a másik már kettővel. Ezért érthető, hogy az általuk ismerhető egy darab képességből rögtön 6-félét adtak ki. Az alap régebben is létező 12”-es távú s4 ap2 blastot le lehetett extra pontokért cserélni, ha a játékos hajlandó volt többet áldozni a könyvtárosra. A többi képességet lehetett használni a mozgási, lövési vagy akár a közelharci fázisban is. Többnyire lövésszerűek voltak, amik LD tesztre kényszerítették az ellenfelet, vagy akár további támadásokat tettek lehetővé, vagy adott esetben újradobásokat.

A pszi csuklya szabálya engedte, hogy adott esetben megsemmisítsen pszi erőt a játékban. Mindkét játékos dobott D6-al és hozzáadták a releváns LD értéküket. Ha a könyvtárosé volt a nagyobb, akkor semmissé tette a képességet. Mivel végtelen távra hatott és az esetek többségén 9-es, 10-es LD-vel rendelkezett a könyvtáros szinte minden egyes ellenfél pszi erejét blokkolni tudta ebben a kiadásban.

5. KIADÁS (2008-2012)- A helyzet változatlan

Csupán néhány apróbb változtatást eszközöltek az 5. kiadásban a korábbihoz képest.

Az alapvető szabályokhoz nem nyúltak. Még mindig csak egyet hozhattak létre körönként és továbbra is LD teszten múlt a siker. A peril azonban erősödött a 4. kiadáshoz képest. Amennyiben egy psyker perilt kapott, úgy automatikusan kapott egy sebzést, ami ellen kizárólag sebezhetetlen mentőt lehetett tenni. Tovább minden sikeres mentő után újradobást kellett tenni, ezzel szimbolizálva a warp veszélyeit.

Innentől a lövés jellegű pszichikus erőket távolsági fegyverként kellett kezelni, így csak azt lehetett berohamoznia psykernek és egységének, aki a korábbi pszi célpontja volt.

Néhány seregnek ismét bővítették az elérhető képességeket. Ismét a space marine könyvtárosok kerültek előtérbe és kaptak immár 9 fajta erőt, amiből 2-őt választhattak tetszőlegesen. Ha a játékos megvette az Epistolar fejlesztést rá, akkor körönként két képességet is létre tudott hozni, így gyakorlatilag megduplázva az egység erejét.

Az alap könyvtáros erő is buffot kapott, mivel a korábbi assault 1 blastból, assault 4 lett, ami jelentősen növelte az erejét a képességnek. A többi képesség nem sokat változott, voltak, amik lövést adtak, volt, ami sebezhetetlen mentőt, vagy egyéb közelharci erősítést az egységnek.

A pszi csuklya is átesett némi módosításon, mivel a korábbi egész asztalra való kiterjedését 24”-re korlátozták. Ez még mindig rendkívül erősnek bizonyult, de legalább arra kényszerítette a könyvtárosokat, hogy a harc sűrűjébe vessék magukat.

6. KIADÁS (2012-2014)- A Deny the Witch felturbózása

A következő kiadás már eléggé sok változtatást eszközölt a pszichikus erők tekintetében a játékban. Sokkal több és komplikáltabb szabályokat kaptak a psykerek, valamint rengeteg új képességből választhattak, amiket immár az alap szabálykönyv tartalmazott.

A psykerek szintje

A 6. kiadásban minden psyker szintet kapott így lehetett 1-től 4. szintig besorolni őket. A szint jelölte, hogy mennyi pszi képességgel rendelkeznek és mennyi warp pontot generáltak egy körben.

A warp pont bevezetése volt alapvetően egy új koncepció ebben a kiadásban. A seregben lévő összes psyker a szintjének megfelelő warp pontot generált. Ezeket a pontokat használták fel később, hogy létrehozzanak pszichikus erőket, amiknek a döntő többsége egy vagy két pontba került.

A sikeres teszthez továbbra is LD teszt kellett, de emellett fel kellett használni annyi warp pontot, amennyit a létrehozni kívánt erő kívánt. A peril nem változott az 5. kiadáshoz képest, itt is a 2-es és 12-es dobás automatikus sebzést generált. Minden egyes képességet csak egyszer próbálhatott meg létrehozni a psyker és csak akkor, ha nem vonult éppen vissza, vagy nem hasalt a földön.

Még mindig változó fázisokban lehetett létrehozni a képességeket, attól függően, hogy milyen volt az adott erő jellege. Ezzel az volt néha a gond, hogy azokat a képességeket, amiket a forduló elején kellett volna létrehozni a tartalékból érkező psykerek nem tudtak létrehozni az adott körben.

Megakadályozni a létrehozást

A 2. kiadás óta végre kaptak a játékosok lehetőséget, hogy megakadályozzák a pszi létrejöttét. 6-os dobással semlegesíthették a képességet, amit speciális szabályokkal tovább lehetett javítani.

Ez hatalmas segítség volt több seregnek is, mivel korábban csak a pszi csuklya, vagy például a tyranidák warp árnyéka tette lehetővé. Nagyjából 17% esélyt adott bárkinek, hogy ellenálljon egy pszi támadásnak, ami a korábbiakhoz képest elég nagy előrelépés volt egyes seregeknek. A space marine könyvtárosok csuklyájának

Új pszi erők és táblák

A 6. kiadás temérdek új képességet hozott a pszi terén. Ezeket 5 diszciplínára bontották: Biomancy (Fejlesztés – egyszerűen erre, ha bárki tud egy jó fordítást vendégem egy sörre J , a kommentbe írd be az ötleted), Divination (Jövőbelátás), Pyromancy (Piromancia), Telekinesis (Telekinézis) és Telepathy (Telepátia).

Minden egyes psyker véletlenszerűen választott e diszciplínák közül. Minden diszciplína esetében volt egy elsődleges képesség, amire le lehetett cserélni a véletlenszerűen kiválasztott képességet. Bevezetésre került, hogy az egyes képességek típusokat kaptak, mint áldás, vagy idézés, átok vagy mágia. A fókuszált mágia is bevezetésre került, és az LD teszt 5 vagy annál nagyobb dobással volt sikeres, akkor a célpontját megválaszthatta a létrehozó, így akár ki tudta szedni a veszélyesebb karaktereket az egységből.

Nagy változtatások

A 2. és 3. kiadás óta nem volt ekkora változtatás a szabályrendszerben, mint ennél a kiadásnál. Gyakorlatilag a psykerek használata itt lett széles körben elterjedt. Ennek következében bizonyos seregek hihetetlen előnyre tettek szert, mivel rengeteg psykert tudtak kiállítani egy seregben, mint például: a démonok, grey knightok vagy az eldarok. A taktika többnyire az volt, hogy több alacsonyabb szintű psykert hoztak, hogy minél több warp pontot generáljanak egy nagyobb psykernek, aki majd az égeszet felhasználva létre tudott hozni sokkal durvább pszi erőket is. A 7. kiadásban a fejlesztők tovább erősítették a psykerek koncepcióját és alapvető egységekké váltak a kompetitív játékba, de erről a következő részben fogok írni……

folytatása következik…