KMCS nem csak keleten, Ruttkay Ádám beszámolója a Games Dayes megbeszélésről a sorozat kiterjesztését illetően

Tisztelt közösség!

Sikerült! Megtörtént! Beszéltünk!

Tisztázódott sok félrekommunikálás, sőt külön helyet is kaptunk a kis megbeszélésünkre, ahol aztán elmondtuk, hogy miről is szól ez a kis röffenet itt keleten, és hogy szerintünk miért működik, miként kovácsolja össze a közösséget.Igazából mindenki részéről nagyon pozitív volt a hozzáállás. Voltak nosztalgiázások is, illetve mindenki igyekezett valamit hozzáadni ahhoz, amit elmondtunk, azt hiszem mindenképpen építő jellegű volt és volt értelme.

Több hasznos, a versenysorozat elképzelését nem érintő kérdés volt, ebből egyet emelnék ki, ami tényleg nagyon jó lehetne, ha megvalósulna, mégpedig az, hogy beleszövik az ilyen megbeszélést a games day programjába. Egy amolyan értekezlet, ahol minden klub és bolt jelen van, vagyis jelen lehet, és átbeszélni egy egész éves következő tervet, elképzeléseket egyeztetni. Bár ezen emberek kimaradnak erre az időre a games day programjaiból, de én ezt teljes mértékben hasznosnak és építőnek tartom, remélem a szervezők is gondolták annyira komolyan, hogy a következő télin ez programterv lesz.

Végleges döntések még nem születtek, annyi bizonyos, hogy kmcs rendszerű verseny elindul Budapesten és Székesfehérváron is. A nevét úgy hiszem, hogy a szervezőknek kell kitalálniuk. (Bár nyugaton mindenképp Nyugat-Magyarországi Csapatverseny lesz)Bár kaptam olyan visszajelzést, hogy a fővárosban inkább olyan versenyekre van igény, ahol nyeremény van, és megy a tápolás, de optimista vagyok.

Én azt kértem, hogy az adott régiók dugják össze kobakjukat, és beszéljenek meg egy elképzelést, valamint időpontot is, döntsék el mit szeretnének, aztán neki is láthatunk a szervezésnek.Ahogy ott el is hangzott, itt elsősorban a cél, hogy összeszedjük a közösséget, és hogy közös munkára sarkaljuk a boltokat és klubokat.

Kíváncsian várom majd, hogy mire fognak jutni egymással, én mindenesetre nagyon poztívan veszem a dolgot, nagyon bízok benne, hogy ebből jó fog kisülni.Ám ez nem csak a szervezőkön, játékosokon is múlik, szóval hajrá mindenkinek!És persze East side is the BEST!

Serrath – Ruttkay Ádám