MurderTrip – Age of Sigmar Szegeden

Nem is tudom hol kezdjem a cikket, már nem rémlik kinek az ötlete volt először, hogy leugorjunk Szegedre gamelni. Annyi biztos, hogy Mumbék már az első Murderfuck alatt meghívták a társaságot, amire többször vissza is tértünk az elmúlt év során, de valahogy sosem sikerült összehozni. Aztán jöttek az Age of Murderfuck sorozat köztes állomásai, a Prefuckok és mi is terveztük már a Híradóval, hogy ellátogatunk több vidéki helyszínre is, hogy játszunk egyet és bemutassuk a helyet nektek. A márciusi hosszú hétvégén ezt sikerült most végre tető alá hozni!

Kezdjük az alapoktól, mi is a Murderfuck vagy Prefuck? Vagy úgy egyáltalán ez az egész Age of Sigmar dolog?

1,5-2 évvel ezelőtt a hazai Sigmar közösség nem volt túl szerteágazó, kevesen adtak elég teret az új játékmódnak, amivel a GW lesöpörte az addigi Warhammer Fantasy rendszerét. Események terén gyakorlatilag se kezdőnap, se verseny. Azonban tavaly év elején Hercze Zoli gondolt egyet és szervezett egy versenyt az új rendszernek. Ezen ha jól emlékszem még 12-en indultunk és a barátok mellett a szegedi srácok jöttek fel és játszottak velünk. Nagy vonalakban innen indult a sorozat és kezdte fokozaton kinőni a kereteket minden téren.

Nem volt hetente az esemény, de így volt működőképes. A tavalyi évben 3 Age of Murderfuck került megszervezésre, melyre gyakorlatilag egyre többen jelentkeztek. Viszont azért, hogy lehessen gyakorolni és összejönni játszani verseny nélkül gyakorlatilag ezzel párhuzamosan elindult a Prefuck, amit klubnapként lehetne definiálni, igaz nem adott helyszínhez kötődik. A mostani hétvégi kiruccanás is ennek szellemében zajlott picit, ugyanakkor játszottunk Underworldsot is, valamint a Lord of the Ringset is kipróbáltak Zoliék. Sajnos a Titanicusra és az Imperial Knightok harcára nem jutott már idő. Volt pár jó játék és nagyon hálásak voltunk a többieknek a meccsekért.

Ezek után természetesen nem maradhatott el a csapatépítés része sem a dolognak és mivel Szegeden voltunk egyértelmű, hogy mire esett a többség választása. Egy jó Halászlével koronáztuk meg az estét.

Az ezt követő levezető sörözés néhány óráját pedig azzal töltöttük, hogy mindenféle GW pletykát, vagy megjelenést és formátumot kiveséztünk. Valamint fejben elköltöttük az éves fizetésünket a terveinkre. Kétszer.

🙂 Valamint meghallgattuk végtelen loopban az Eger városa című örökzöld slágert, ami a többség tippje szerint vélhetően a Murder himnuszok sorába fog zárkózni április 20-án, az ExperiMurderen.

Köszönjük a Tesserianak, és Mumbnak a vendéglátást, valamint a többieknek is. Mi nagyon jól éreztük magunkat és reméljük hamarosan visszatérünk a 40K-s híradós vonallal is!

jim