Primaris Predator, Monolith és itt jönnek a rendes Starter Set dobozok!

Múlt szombaton megjelent az Indomitus, a 9. kiadás “Introduction” doboza, ami keménytáblás szabálykönyvet és 60+ figurát rejtett magában. Sajnos a doboz limitált volt, így a hazai (ill. globális szinten is ez igaz) megrendelők csak egy töredéke jutott hozzá. A GW ennek orvoslása érdekében a mai napig meghosszabította a rendeléseket egy “made to order” kiadással, amit a hazai viszonteladóknál is le lehetett rendelni. Sajnos ebben a verzióban már “csak” a normál, keménytáblás könyv szerepel, nem pedig az Indomitus kiadás (ami szimplán abban különbözik a normál verziótól, hogy a fedlapján nincs logo és szöveg). Ráadásul akiknek nem jutott múlt szombaton és lerendelte, annak is várnia kell még (maximum 120 napot) a dobozára. Viszont, már a kezdetekről tudni lehetett, hogy nem az Indomitus lesz a 9. kiadás kezdődoboza, és a mai napon végre erről s lehullt a lepel…

Kezdjük akkor először a hírrel, hogy végre bejelentették a Space Marines és Necrons jelen kiadáshoz készült Codex seregkönyveit, melyek tartalmaznak majd minden egység és frakció szabályt, háttértörténetet és frakcióra szabott Crusade narratív kampány szabályokat is. Mind a két könyv októberben érkezik majd, és a Marine Codex érdekessége, hogy az összes rendház benne lesz a Grey Knights kivételével. Szóval a Space Wolves, Blood Angels, Dark Angels és Deathwatch játákosok számára is kötelező vétel lesz és idővel ezek a rendházak Supplement könyvet kapnak majd.

Books1

Marine oldalon újabb lebegő tank suhan be a terepasztalokra! A Gladiator 3 variánsban lesz elérhető és a klasszikus Predator páncélos Primaris változata lesz.

Tank1
Tank2
Tank3

Necron oldalon is megújjul egy klasszikus egység. Az új Monolith ígérkezik a Necronok “Knight” kategóriás monstrumának az új kiadásban.

Azok is örülhetnek, akik nem játszanak Astartes vagy Necron seregekkel. A következő videó alapján mindenkihez érkezik majd valami újdonság a jövőben. Ezek közül már biztos egy Adepta Sororitas, egy Adeptus Mechanicus, egy Drukhari, egy Death Guard és egy Ork modell.

Sister1

Az új Codex könyveket átlapozó videóban el volt rejtve pár újdonság, amiket a szemfüles gamerek észre is vettek. Ezeket az Auspex Tactics csatorna egyik videója szépen össze is foglalja:

Továbbá, nemrégiben a 40k weblapra véletlenül kikerült egy kép, aminek nem kellett volna, így idő előtt vethettünk pillantást a multi-partos Bladeguard Veterans szettre. A GW ezt most éles, jól kivehető képpel is megerősítette:

40kStarterSets Jul27 Bladeguard4ujs

Szintén mai hír, hogy bemutatták a 9. kiadás kezdődobozait, melyek a 8. kiadás First Strike-Know no Fear-Dark Imperium növekedését követve, három, egyre nagyobb léptékű beugrót képviselnek majd a játékba.

40kStarterSets Jul27 Recruit1jjh
40kStarterSets Jul27 Elite2ych
40kStarterSets Jul27 Command3hvh

Nos, a Recruit és Elite dobozok lesznek az olcsóbb, kisebb léptékű beugró dobozok, míg a Command lenne “A” kezdődoboz. Bár az új terep igen csak mutatós, az Indomitushoz vagy a Dark Imperiumhoz képest igen csekély mennyiségű figura lesz benne. Mi még nem tudjuk, mit is gondoljunk ezekről a dobozokról, de az áruk nagy mértékben befolyásolja majd a döntésünk, hogy gyenge vagy csupán “meh” lett a Command Edition…

Nektek hogy tetszenek az új egységek? Beruháztok majd egy új kezdődobozra vagy inkább levadásztok egy Indomitust? Válaszaitok mondjátok el nekünk Facebook oldalunkon!

-Farkas