Volt egyszer egy Experimurder

2019 Április 20., szombat. Húsvét hétvégéje. Az emberek elutaztak pihenni vagy családot látogatni, takarítottak, főztek és készültek az ünnepre. De egy csapat wargamer nem így tett. Mi tudtuk, hogy a Húsvét előtti szombat a megmérettetés napja. Az ExperiMurder napja.


Az eseményt megelőző egy hét számomra másról se szólt, mint festésről és a saját seregem szabályainak betanulásáról. Mióta bejelentették az új Gloomspite Gitz sereget és bemutatták a troggoth figurákat tudtam, hogy akarok belőlük egy full sereget. És azt is tudtam, hogy teljesen mindegy, hogy hány pontba kerülnek majd és mit tudnak, egy Murderre elviszem majd őket. Ebben a tudatban jelentkeztem az Experimurderre, és írtam meg a sereglistámat:

General: 1x Dankhold Troggboss (Alpha Trogg Trait és Glowy Howzit Artefact)
Többiek: 1x Tankhold Troggoth, 4×3 fős Rockgut Troggoth unit, 2x3fős Fellwater Troggoth unit.

A 3. Murderfuck-os tapasztalataimból sejtettem, hogy valószínűleg a listám nem lesz dobogós, de úgy éreztem ez az a szellemiség amit ez a rendezvény képvisel. Úgy voltam vele, hogy ha nyerni nem is fogok, legalább full festett lesz a seregem. Rengeteget dolgoztam rajta, de sajnos így se lettem készen szombatig (bár sikerült egy hét alatt kifestenem 3 Rockgut egy Troggboss és egy Dankhold figurát meló mellett, szóval elégedett voltam így is) és ez kicsit a kedvem is szegte. A párosításokból kiderült, hogy első ellenfelem a Kharadron Overlords, a második az Idoneth Deepkin a harmadik pedig Slaanesh démonai lesznek. A listák és a küldetések átböngészése után úgy számoltam, hogy az első játékot meg tudom nyerni, a másodikban kevés esélyem lesz a győzelemre, a harmadik ellen meg kivérzek a második körre. De sebaj! Funra játszunk ugye?

Az Experimurder amúgy az Age of Murderfuck rendezvénysorozat következő állomása volt, mely most új helyszínen (Kőrösi Csoma Sándor Kollégium) és új formátumban (1500 pontos Age of Sigmar mellett most 1250 pontos 40k is volt) került megrendezésre. A szokásos Murder ismertetőjelek most is megvoltak. Volt egyedi történet és küldetések, melyek most Ghur Síkjára vitték a hadvezéreket. Megvolt az jópofa hangulat a 80-as évek zenéivel és ment a kemény alkoholizálás. A helyszín amúgy az eddigihez képest tágasabb és jobb volt. A kollégium büféje teljes mértékben kielégítette az italigényeket (kártyával is lehetett ám fizetni, ez nagy pluszpont!) és volt csoportos pizzarendelés is. A helyszín az egyetlen fekete pontot tőlem a mosdóra kapta. Az pontosan úgy nézett ki, ahogy egy kollégiumi mosdót elképzelsz.

Na de akkor beszéljünk a versenyről! Első játékom, Kharadron Overlords ellen. Meglepődtem amikor azt olvastam a listában, hogy nincs egyetlen léghajója sem. Egy jelen lévő cimbinek ezt meg is említettem, aki azt mondta “Persze, mert szarok”. Én erre csak kapartam a fejem, tudod fun meg ilyenek. A listában alap Privateer-ek, két Aether-Khemist és Skywardens egységek voltak. A sereg full festett volt, de csak egy basic TTQ szinten. A törpöket irányító hadvezér egy idősebb cseh (igen, voltak csehek is, szóval a rendezvény #nemzetközi, az manapság wargame körökben nagyon menő, jobban mint a #országos) úriember volt, aki alig beszélt angolul…. Ez nagyban lassította a játékot, ugyanis mindent ami nem 4+ vagy reroll volt a szomszéd asztalnál játszó angolul is beszélő cseh srácnak kellett fordítania. A küldetés egy alap objektíva foglalós volt, annyi extrával, hogy a sorban második játékos le tudott rakni egy jelzőt, ami bántotta az alatta lévőket. Ez volt a homoki féreg, a rettenetes szörnyeteg, aki köré az egész verseny története épült. A játékot kb egy óra alatt letoltuk. A kharadronok messzire és erőset lőttek, hullottak is a trollok, de amint beértem közelharca végük volt. Ez a játék major victory lett nekem, ami kicsit megnövelte a morálom az elkövetkező játékok előtt.

A második csata az Idoneth Deepkin ellen ment. Egyszer már játszottam a halrudik ellen így tudtam, hogy kifejezetten erősek és gyorsak. Nos én is kifejezetten erős voltam, de ámbár nem gyors. Ellenfelem (aki amúgy nagyon jó arc volt, élmény volt vele játszani. Sőt a seregének nagy része is festve volt, mégpedig nagyon igényesen) ezt ki is használta, és hamar bezsákolt 4 objektívából 3-at. Nekem egy objektívát sikerült megszerezni és megpróbáltam a küldetésben leírtak szerint alternatív módon pontokat szerezni. Meg lehetett tenni ugyanis, hogy egy objektíva mellett egy unit véráldozatot mutat be (1 mortal wound) és ezzel megidézi a szörnyet. Minden 10 sebpont amit egy körben beviszel a féregnek, az egy győzelmi pontot ér. A taktikám az volt, hogy a seregem nagy részével körbeálltam az objektívát, leidéztem a szörnyet (az így szerzett mortal woundot minden esetben levédték a Rockgutok Hell yeah!) és azzal ütöttem amivel csak értem. Első körben bevittem 9 sebet, a másodikban pedig 7-et. El tudjátok képzelni az arcom szerintem. Szóval a taktikám nem jött be, ellenben 3. körben magas dagállyal a halacskák berohamoztak és nagyon sokat sebeztek. Az Idoneth erők amúgy angolnákból, teknősből, csikóhalas királyból és gyalogos varázslókból állt. A negyedik körre lényeges veszteségek voltak mindkét oldalon, de mivel az elfek több objektíva ponttal bírtak, kikaptam.

Következett a harmadik játék, amit őszinte leszek kicsit se vártam. Olvastam mire képes Slaanesh és az őket irányító kolléga ellen már játszottam a 3. Murderen. Akkor a Free People seregemet a második körre legyalulta a Tomb Kings seregével. Szóval tudtam, hogy rutinos és csics…(köhög) tapasztalt játékossal van dolgom. A sereg nagy része festve volt, szintén szépen, odafigyeléssel az ilyen seregek ellen meg mindig jobb játszani. A hedonista horda egy 30 fős Demonette osztagból, Fiendekből, Keeper of Secretsből és Hellstriderekből állt.
A csata a vártnál is intenzívebbre sikerült. Gyilokra jártak a pontok, szóval elég hamar egymásba csapott a két sereg. A troggothjaim nagyokat csaptak és csak úgy hulltak a démonok. Viszont Slaanesh ellen kb. ilyen élmény játszani: Rontja a to hitet, a to woundot, újradobat sikeres dobásokat, ő duplán támad, miközben tizenakárhányat fut és abból rohamoz, 6 inchről pile in… szerintem értitek. Arra számítottam, hogy a második körre elvérzem. Viszont nem így lett és a negyedik kör elején lett vége a játéknak. Már akkor tudtam, hogy kikapok amikor felpakoltunk, de nem adtam fel és annyi démont vittem magammal a sírba, amennyit csak tudtam. Sőt, ellenfelem megjegyezte csata előtt, hogy a 18”-re +2LD-t adó traitem a leghaszontalanabb a Battletome-ban, ennek ellenére a trait háromszor óvta meg a kis troggothjaim a battleshock tesztes lefutástól. Szóval álljon ez itt tanulságul, ha valaki meg is kérdőjelezi egyes döntéseid, nem biztos, hogy végül neki lesz igaza. ( :P) Maga az ütközet számomra tanulságos volt és a vártnál sokkal jobban éreztem magam és jobban is teljesítettem.

Az egy major victory és két defeat a 29-ből a 19. helyre volt elég, ami a fun listámmal számomra teljesen jó. Pláne amikor kiderült, hogy Idoneth ellenfelem lett a 3. a Slaanesh generális pedig az 1. helyezett a versenyen. A nyeremények szerintem megint nívósak voltak (legalábbis sokkal nívósabbak, mint jó pár hazai versenyél #barack), az első helyezett GAMEMAT.eu szőnyeget kapott, a többi dobogós lézervágott trófeát a Tesseract Tomb-tól, könyvnyereményt közösen tőlünk és a Tuan Kiadó-tól, és minden jelenlévő kapott egy 1000 Forintos kupont a Szellemlovas – Társasjátékok felnőtteknek-től. Szóval azért volt boldogság. Én jól éreztem magam, mert sok cimbivel futottam össze és kipróbálhattam élesben a troggothokat. Ahhoz viszont, hogy teljesen őszinte legyek el kell mondanom, hogy a Murder, mint fun verseny inkább csak gondolat, mint valóság. Sok korlátozó háziszabály van igen, de ahhoz, hogy eredményeket érj el, ahhoz rendesen tesztelt, versenyre összerakott lista kell. Eddig a fejemben úgy élt, hogy ez a testvér rendezvény a Cheesfuck védjegye, de inkább úgy fogalmaznék, hogy az “mégcsicsóbb”. Ha a melóhely is úgy akarja, akkor szerintem megyek még Murder versenyre, de akkor már kicsit csicsóbban.